Borzas szelet
Hozzávalók:
-
8 közepes szelet csirkemell
-
1 kk só
Bundához:
-
3 nagyobb krumpli
-
1 közepes tojás
-
1 kk só
-
1 nagy csipet őrölt bors
-
1 kk házi fokhagymakrém
-
3 púpos ek liszt
Forgatáshoz:
Sütéshez:
Tálaláshoz:
Elkészítés:
A hús szeleteket alaposan megtisztítjuk, vékonyra klopfoljuk és meghintjük sóval. A krumplikat megtisztítjuk, meghámozzuk, majd pépesre reszeljük. Hozzáadjuk a tojást, a fűszereket, a lisztet és jól összeforgatjuk. Egy tálkába szórjuk a lisztet. Az olajat felforrósítjuk. A melleket először a lisztben forgatjuk meg, majd a krumplis tésztában és a forró olajban mindkét oldalukat világos barnára sütjük. Ekkor a bunda elég kemény, de ha konyhai papírtörlővel bélelt fedeles jénaiba tesszük a husikat, mire az utolsó kisül, megpuhulnak. Fokhagymás tejföllel megkenve és reszelt sajttal bőven megszórva kínáljuk. Sült hasábbal vagy párolt rizzsel, melegen kínáljuk.
Brassói aprópecsenye csirkéből
Hozzávalók:
-
60 dkg csirkecomb filé
-
2 db Knorr Tyúkhúsleves-kocka
-
4 db sárga héjú burgonya nagyobb
-
5 gerezd fokhagyma
-
3 dkg füstölt kenyérszalonna
-
1 evőkanál olaj
-
olaj a krumplisütéshez
Elkészítés:
Egy nagyobb lábost, félig töltve vízzel tegyünk fel melegedni erős lángon. A krumplikat hámozzuk meg és tegyük az enyhén sózott forrásban lévő vízbe, főzzük 5-7 percig. Közben a szalonnát vágjuk kisebb kockákra, és egy serpenyőben süssük ki a zsírját. Ezalatt a fokhagymát aprítsuk fel, a húst vágjuk kisebb kockákra A tyúkhúsleves kockát 1 evőkanál olajban dolgozzuk el krémes pasztává egy evőkanál segítségével. A Knorr tyúkhúsleves összetett, kerek ízei kiválóan egészítik ki a csirkecomb ízét. Keverjük hozzá a kockázott húst. A szalonna kisült zsírjának nagyját kanalazzuk le. Tegyük a forró serpenyőbe a húst és pirítsuk nagy lángon 2-3 percig, majd csökkentsük a lángot. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát is. Pirítsuk tovább a húst közepes alacsony lángon, amíg megpuhul, és közben süssük meg az előfőzött krumplit. Finomhangoljuk frissen vágott petrezselyem zölddel, csípős paprikakrémmel.
Tipp: Ezzel a módszerrel igazán ízletes Brassóit készíthetünk. A kockában rejlő, komplex tyúkhúsleves alapíz pirulás közben átjárja a húst így a végeredmény remek lesz.
Brokkoliszószos csirkemell masnitésztával
Hozzávalók:
-
80 dkg csirkemell filé
-
3 ek olaj
-
1 kk só
-
1 nagy csipet bors
-
25 dkg brokkoli
-
5 dkg margarin
-
2 ek liszt
-
2 dl tej
-
10 dkg sajt
-
1 nagy csipet só
-
1 csipet bors
-
1 csipet őrölt szerecsendió
-
1 kk házi fokhagymakrém
-
25 dkg masni tészta
Elkészítés:
A csirkemellet alaposan megtisztítjuk és felkockázzuk, hagyjuk lecsöpögni. 3 ek olajat hevítünk, amin a husit fehéredésig pirítjuk. Felöntjük kb. 0,5 dl vízzel, meghintjük a sóval, borssal és fedő alatt puhára pároljuk. A brokkolit egész apró rózsáira szedjük, átmossuk és sós lobogó vízbe kb. 8-10 perc alatt épp roppanósra főzzük. Hideg vízre rakjuk, leszűrjük és hagyjuk lecsöpögni. A tésztát sós vízben megfőzzük, leszűrjük, lecsöpögtetjük. A margarint egy tálkában kis lángon felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, majd a forró tejet fokozatosan adagolva sűrűre főzzük. Közben ízesítjük a sóval, borssal, szerecsendióval, fokhagymakrémmel. Belereszeljük a sajtot és kavargatva hagyjuk felolvadni. Óvatosan beleforgatjuk a lecsöpögött brokkolit és hagyjuk átmelegedni. A masni tésztát tányérra szedjük, halmozunk rá a csirkéből, végül kanalazunk rá a brokkoli szószból.
Csirkemell Dubarry módra
Hozzávalók:
-
4 nagy szelet csirkemellfilé
-
2 nagy csipet só
-
nagy csipet őrölt bors
-
2 ek olaj
-
1 kisebb fej karfiol fele
-
10 dkg liszt
-
10 dkg margarin
-
5 dl tej
-
1 kk só
-
csipet őrölt bors
-
késhegynyi őrölt szerecsendió
-
15 dkg sajt
Elkészítés:
A karfiol rózsákat sós vízben roppanósra főzzük, hagyjuk lecsöpögni. A sajtot lereszeljük. A melleket vékonyra klopfoljuk, egy közepes méretű tepsit 2 ek olajjal kikenünk és belefektetjük a húsokat. Meghintjük sóval, borssal. Ráhalmozzuk a karfiolrózsákat. A margarint mérsékelt lángon felolvasztjuk, csomómentesre keverjük benne a lisztet, majd a tejet fokozatosan adagolva sűrűre főzzük. Közben fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval (legközelebb zúzok bele 2-3 gerezd fokhagymát is). A sűrű mártást a karfiolos húsra kanalazzuk. Megszórjuk a reszelt sajttal. Előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel 35 perc alatt megsütjük.
Csirkemell óvári módra
Hozzávalók:
-
5 nagyobb szelet csirkemell filé
-
25 dkg csiperkegomba
-
1 közepes fej vöröshagyma
-
2-3 ek olaj
-
1 kk só
-
2 csipet bors
-
10 nagyobb szelet csirkemell sonka (kb. 20 dkg)
-
15 dkg óvári sajt (lehet trappista is)
Elkészítés:
A megtisztított melleket lecsöpögtetjük, ha vastagabbak, kicsit kiklopfoljuk. Egy olajjal kikent tepsibe vagy jénaiba fektetjük. Meghintjük kevéske sóval, borssal. A vöröshagymát felkockázzuk, 2 ek olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított, csíkokra vágott gombát. Meghintjük egy csipet sóval, borssal és fedő alatt kb. 15 perc alatt megpároljuk. Víz nem szükséges külön hozzá, mert a gomba enged annyit, amiben megpuhul. A kész gombát a husikra halmozzuk. Ráfektetünk 2-2 szelet sonkát. A lereszelt sajttal betakarjuk a sonkákat. A husik közé kanalazunk 4 ek vizet. Alufóliával lefedve, előmelegített sütőben 220 fokon hőlégkeveréssel 30 percet puhíjuk. Majd az alufóliát eltávolítva 10 percet pirítjuk, amíg a sajt szépen megbarnul a tetején, a hőmérsékletet 200 fokra csökkentve. Melegen, krumplipürével vagy párolt rizzsel kínáljuk.
Csirkemellel töltött lángos
Hozzávalók:
Tésztához:
-
60 dkg liszt
-
3 dkg élesztő
-
24 dkg tejföl
-
kb 3 dl tej (a tésztához annyi tejet adjunk, hogy könnyen kezelhető legyen, de ne ragadjon)
-
cukor
Töltelékhez:
-
50 dkg csirkemell
-
2 fej lilahagyma
Páchoz:
-
mustár
-
gyros fűszerkeverék
-
íz-és húsvarázs
-
gulyáskrém
Elkészítés:
Az élesztőt felfuttatjuk a cukros tejben. Összegyúrjuk és hagyjuk kelni. A csirkemellet apró kockákra vágjuk, bepácoljuk az ízlés szerint készített pácba. Kis idő múlva olajban megpirítjuk a húst. A tésztát kinyújtjuk, kisebb darabokat veszünk belőle, ráhelyezünk egy evőkanál húst és egy evőkanál lilahagymát. Összehajtjuk a lángost és bő, forró olajban kisütjük. 9 db lett belőle.
Cukkinis csirkepaprikás
Hozzávalók:
-
1 kg csirkemell filé
-
3-4 ek olaj
-
1 nagy fej vöröshagyma
-
1 kk őrölt pirospaprika
-
1 csapott kk só
-
0,5 kk őrölt bors
-
1 ek házi darált paprika
-
1 közepes paradicsom
-
1 kisebb cukkini fele
Elkészítés:
A megtisztított csirkét felkockázzuk és hagyjuk kicsit lecsöpögni. A zöldségeket megtisztítjuk, a vöröshagymát kockára vágjuk. Az olajon üvegesre pároljuk, majd a húst fehéredésig pirítjuk rajta. Meghintjük a sóval, borssal, pirospaprikával, hozzáadjuk a darált paprikát, az apróra vágott paradicsomot. Kevéske vízzel felöntjük, majd fedő alatt addig főzzük, míg a csirke meg nem puhul. A cukkinit egész apróra kockázzuk, és ha már puha a hús és elfőtt róla a víz, akkor hozzáadjuk és pár percig együtt pirítjuk. Melegen, kifőtt tésztával kínáljuk.
Fokhagymás tejben pácolt grillezett csirkemell
Hozzávalók:
-
2 kisebb csirkemell filé
-
1 nagy csipet só
-
1 nagy csipet bors
-
4 gerezd fokhagyma
-
1,5 dl tej
-
2 ek olaj
Salátához:
-
6-7 nagy jégsaláta levél
-
1 kígyóuborka harmada
-
2 db retek
-
1 kisebb piros kaliforniai paprika fele
-
1 kisebb szál sárgarépa
-
1 szál újhagyma
-
5 szem koktélparadicsom
Öntethez:
-
2 dl tejföl
-
1 nagy csipet só
-
1 csipet bors
-
2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A melleket alaposan megtisztítjuk, és hosszában kettévágjuk. A fokhagymákat összezúzzuk és bedörzsöljük vele a melleket. Meghintjük sóval, borssal. Egy edénykébe rakjuk és felöntjük annyi tejjel, hogy épp ellepje. Pár órára hűtőbe rakjuk, de még jobb, ha előző este bepácoljuk. Az öntethez a tejfölbe zúzzuk a megtisztított fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. A melleket kiemeljük a tejből és leitatjuk róluk a tejet. Egy öntött vas grill serpenyőt felforrósítunk 2 ek olajjal. A mellek mindkét oldalát 5-5 perc alatt közepes lángon megsütjük. Amíg sülnek a husik, minden zöldséget alaposan megtisztítunk. A sárgarépát finomra reszeljük, a retket és az uborkát fél karikára, a paprikát kockára, az újhagymát karikára vágjuk. A koktélparadicsomokat negyedeljük. A jégsalátát egy tányérra tépkedjük, és tetszés szerint ráhalmozzuk a zöldségeket. A grillezett csirkével és a fokhagymás öntettel kínáljuk.
Fokhagymás-petrezselymes panírban sült csirkecsíkok
Hozzávalók:
-
2 nagyobb csirkemell filé
-
1 kk só
-
10 dkg fokhagymás-petrezselymes panírmorzsa
-
3 kisebb tojás
-
10 dkg liszt
-
Olaj a sütéshez
Elkészítés:
A megtisztított csirkét vékony, kb. 2*8 cm nagyságú csíkokra vágjuk. Meghintjük sóval és hagyjuk kicsit állni. Ahogyan a rántott hús elkészítésekor, három tálkát készítünk. Az első tálkába a lisztet szórjuk, a másodikba a tojásokat kicsit felverjük, a harmadikba a fűszeres morzsát rakjuk. A csirkecsíkokat megforgatjuk először a lisztben, majd a tojásban, legvégül a fokhagymás morzsában. Bő olajban, közepes lángon pár perc alatt pirosra sütjük. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni. Melegen, sült krumplival és fokhagymás tejföllel kínáljuk.
Grillezett csirkemell egyszerűen
Hozzávalók:
-
4 db csirkemell filé közepes
-
2 db Knorr Tyúkhúsleves-kocka
-
3 evőkanál olíva olaj vagy napraforgó olaj
Elkészítés:
A Knorr kockákat nyomkodjuk szét 1 evőkanál olíva olajjal (olíva olaj hiányában napraforgó olajat is használhatunk, de az ízélmény egészen más). Majd lazítsuk fel 2 evőkanál olíva olajjal. Jól kenjük be vele a csirkehúst, majd hagyjuk pár percig állni. Közepesen forró faszén fölött süssük a csirkemellet. Grillezés előtt csöpögtessük le róla a felesleges olajat, különben előfordulhat, hogy a parázsló faszénre lecsöpögő olaj füstölni kezd, így megégetheti, összekormozhatja a húst. A hús egyik oldalát süssük 4-6 percig, majd fordítsuk meg és süssük a másik oldalát is 4-6 percig. Ha bevágtuk és széthajtottuk a csirkemellet, akkor ennél rövidebb idő szükséges. Hogy szaftosabb, zamatosabb grillezett csirkemellet kapjunk, inkább hagyjuk vastagon, egyben a filét, mint hogy vékony szeleteket vágunk belőle. Tipp: Csirkecomb grillezésénél 12-15 percet számoljunk oldalanként, csirkeszárnynál 2-3 percet
Gyros tál
Hozzávalók:
-
2 közepes csirkemellfilé
-
1 púpos ek gyros fűszerkeverék
-
1 csipet só
-
0,5 dl olaj
-
50 dkg krumpli
-
0,5 fej jégsaláta
-
1 sárga paprika
-
1 zöld pritamin paprika
-
1 piros pritamin paprika
-
1 közepes fej lila hagyma
-
1 szál újhagyma
-
6-7 szem koktélparadicsom
-
8 közepes szem krumpli
Elkészítés:
A megtisztított csirkemelleket kb. 1 cm vékony csíkokra vágjuk, lecsöpögtetjük. Meghintjük kevés sóval és gyros fűszerkeverékkel, jól összeforgatjuk, és kicsit félrerakjuk. A krumplikat meghámozzuk, csíkokra vágjuk. Minden zöldséget alaposan megtisztítunk, a lila hagymát negyed karikára, az újhagymát karikára, a paprikákat kisebb darabokra, a paradicsomokat kettévágjuk, a jégsalátaleveleket összetépkedjük. Egy serpenyőben kevéske olajat forrósítunk, a husikat fehéredésig pirítjuk rajta. Fedő alatt addig pároljuk, míg megpuhulnak (nekem kb. 15 perc volt). Víz nem szükséges alá, mert a husi ereszt elegendő levet. A krumplit olajban kisütjük, konyhai papírtörlőn hagyjuk lecsöpögni a felesleges olajat, majd meghintjük kevéske sóval. Ízlés szerint a tányérra rendezzük a krumplit, husikat és az előkészített zöldségeket. Fokhagymás tejföllel meglocsolva kínáljuk.
Hentes tokány
Hozzávalók:
-
1 csomag tészta
-
60 dkg csirkemell
-
10 dkg húsos szalonna
-
10 dkg póréhagyma
-
10 dkg gomba
-
10 dkg savanyú uborka
-
0.5 dl olaj
-
3 dl tejföl
-
1 ek. mustár
-
1 ek. ketchup
-
só
-
őrölt feketebors
Elkészítés:
A húst és a szalonnát vékony csíkokra vágjuk. Megtisztítjuk, megmossuk a zöldségeket. Vékonyra metéljük a gombát, fél karikákra vágjuk a pórét, és vékony csíkokra a savanyú uborkát. Az olajon megpirítjuk a szalonnát, majd rátesszük a húst és 4-5 percet pirítjuk. Ez után tesszük rá a hagymát, majd 2 perc múlva a gombát. Összepirítjuk ismét 4-5 percig. Rátesszük a mustárt, ketchupot, sót, borsot, jól összerázzuk, és végül a tejfölt és kevés vizet. Összeforraljuk és tálaljuk. A tésztát bő, sós forró vízben kifőzzük a tasakon leírt ideig, majd szűrjük, és öblítés nélkül összekeverjük kevés olajjal, majd vagy összekeverjük a raguval, vagy mellé tálaljuk
Káposztás tészta sült csirkemellel és gombával
Hozzávalók:
Káposztás tészta:
-
1,5 kg káposzta legyalulva
-
0,5 kg tészta
-
2 ek só
-
3-4 ek olaj
-
bors
Sült csirkemell:
-
csirkemell
-
só
-
bors
-
pirospaprika
Sült gomba gomba:
-
só
-
bors
-
pirospaprika
-
petrezselyem
-
gomba
Elkészítés:
Káposztás tészta: Olajon megdinsztelem a sózott, borsozott káposztát. Mikor már majdnem kész megfőzőm a tésztát. A tésztát hozzákeverem a káposztához és egy kicsit össze főzöm.
Sült csirkemell és gomba: Befűszerezem a gombát és a csirkemellet. Majd állni hagyom, míg dinsztelem a káposztát. Mikor elkezdem főzni a tésztát, akkor ráérek felrakni sülni. Forró, bő olajban megsütöm.
Kijevi csirkegolyó
Hozzávalók:
Csirke golyóhoz:
-
1 kg csirkemell filé
-
1 tk só
-
0,5 kk őrölt bors
Töltelékhez:
-
25 dkg reszelt sajt
-
5 dkg margarin
-
1 tojás sárgája
-
3 kisebb gerezd fokhagyma
-
1 kis csokor friss petrezselyemlevél
-
1 nagy csipet só
Panírozáshoz:
-
15 dkg liszt
-
2 nagyobb tojás
-
10 dkg zsemlemorzsa
Sütéshez:
Elkészítés:
A csirkemellet ledaráljuk és sózzuk, borsozzuk. Diónyi golyókat hengergetünk belőle. (Eredeti recept szerint 30 db-ot, nekem csak 25 lett belőle.) A sajtot egy tálkába reszeljük, hozzáadjuk a tojás sárgáját, a szobahőmérsékletű margarint, belezúzzuk a megtisztított fokhagymát, az előzőleg apróra vágott, friss petrezselyemlevelet és sót. Jól összedolgozzuk, és apró golyókat formázunk belőle. A húsgolyót ellapítjuk, egy apró sajtgolyót teszünk a közepébe és csinos gombóccá sodorjuk. Három tálkát készítünk. Az elsőbe a lisztet szórjuk, a másodikba a tojásokat kicsit felverjük, a harmadikba pedig a zsemlemorzsát rakjuk. A fenti sorrendben bepanírozzuk a megtöltött golyókat. Egy magasabb edényben olajat forrósítunk, ami a golyókat ellepi és közepestől picit kisebb lángon kb. 7-9 perc alatt szép barnára sütjük őket. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni. Azonnal, melegen tálaljuk.
Krémsajtos bundában sült csirkefalatok
Hozzávalók:
-
1 kg csirkemell filé
-
1 csapott kk só
-
0,5 kk őrölt bors
Bundához:
-
2 közepes tojás
-
125 g krémsajt
-
0,5 dl olaj
-
1 nagy csipet só
-
300 g liszt
-
2,8 dl tej
Sütéshez:
Elkészítés:
Az alaposan megtisztított csirkemellet kb. 1cm széles és 3-4 cm hosszú csíkokra vágjuk. Kicsit hagyjuk lecsöpögni, meghintjük sóval, borssal és jól összeforgatjuk. A masszához a tojásokat a krémsajttal simára keverjük, majd a sót, az olajat, a lisztet is hozzáadjuk, végül a tejet fokozatosan adagolva sűrű, csomómentes tésztát kavarunk, ami sűrűbb, mint a palacsinta tészta, de hígabb, mint a nokedli. A hús darabokat beleforgatjuk, és addig hagyjuk állni, míg egy magasabb falú serpenyőben jól felforrósodik az olaj. Egy villa segítségével a csirkedarabokat egyesével kicsit lecsöpögtetjük, majd a forró olajba helyezzük. Így nem állnak össze az egyes husik, hanem szépen egyesével közepes lángon világos barnára sülnek. Konyhai papírtörlőre szedve hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni. Érdemes több adagban kisütni és a közben lecsöpögő tésztabuborékokat kihalászni az olajból, hogy ne ragadjon rá a következő adag husira. Kínálhatjuk különböző mártogatósokkal, például kapros-krémsajtos mártogatóssal, de a kisült falatkákat megcsorgathatjuk kevés mézzel és megszórhatjuk némi szezámmaggal is.
Magyaros palacsintabundában sült csirkemell
Hozzávalók:
-
10 kisebb szelet csirkemell filé
-
só a fűszerezéshez
Bundához:
-
6 púpos ek liszt (kb. 12 dkg)
-
2 tojás
-
1 csapott kk só
-
1 púpos tk magyaros fűszerkeverék
-
kb. 1,2 dl tej
-
6-7 dkg liszt a forgatáshoz
-
olaj bőven a sütéshez
Elkészítés:
A melleket alaposan megtisztítjuk és kiklopfoljuk. Meghintjük sóval. A bundához a lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a fűszerkeveréket, a tojásokat és lassan elkezdjük kavarni. Folyamatosan adagoljuk hozzá a tejet. Annyit, hogy sűrű, csomómentes masszát kapjunk. Olajat forrósítunk. A husikat megforgatjuk a lisztben, majd a sűrű masszában. Hagyjuk kicsit lecsöpögni a felesleget, sőt egy kanállal kicsit le is húzhatjuk a husiról, mert különben nagyon vastag lesz a bunda. Forró olajban, közepestől picit kisebb lángon szép pirosra sütjük mindkét oldalukat. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni. Érdemes a kisült husikat egy fedeles jénaiba vagy alufóliával lezárt edénybe tenni, így mire az utolsó darab is kisül, a többi meleg marad, és kicsit átgőzölődik, a bunda is puha, omlós lesz.
Medvehagymás tejben pácolt grillezett csirkemell
Hozzávalók:
-
2 kisebb csirkemell filé
-
1 nagy csipet só
-
1 nagy csipet bors
-
6-7 nagyobb medvehagyma levél
-
1,5 dl tej
-
2 ek olaj
Salátához:
-
6-7 nagy jégsaláta levél
-
1 kígyóuborka harmada
-
2 db retek
-
1 kisebb piros kaliforniai paprika fele
-
1 fehér húsú paprika fele
-
1 kisebb szál sárgarépa
-
1 szál újhagyma
-
1 kisebb lila hagyma
-
1 kk szezámmag
Öntethez:
-
2 dl tejföl
-
1 nagy csipet só
-
1 csipet bors
-
2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A melleket alaposan megtisztítjuk, és hosszában kettévágjuk. Meghintjük sóval, borssal. Egy edénykébe rakjuk és felöntjük annyi tejjel, hogy épp ellepje. Beletépkedjük a tiszta medvehagyma leveleket és jól összeforgatjuk. Pár órára hűtőbe rakjuk, de még jobb, ha előző este bepácoljuk. Az öntethez a tejfölbe zúzzuk a megtisztított fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. A melleket kiemeljük a tejből és leitatjuk róluk a tejet. Egy öntött vas grill serpenyőt felforrósítunk 2 ek olajjal. A mellek mindkét oldalát 5-5 perc alatt közepes lángon megsütjük. Amíg sülnek a husik, minden zöldséget alaposan megtisztítunk. A sárgarépát durvára reszeljük, a retket és az uborkát fél karikára, a kaliforniai paprikát kockára, az újhagymát, a fehér paprikát és a lila hagymát karikára vágjuk. A jégsalátát egy tányérra tépkedjük, és tetszés szerint ráhalmozzuk a zöldségeket. Meghintjük szezámmaggal. A grillezett csirkével és a fokhagymás öntettel kínáljuk.
Mézes-mustáros csirkemell
Hozzávalók:
-
0,5 kg csirkemell
-
kevés étolaj
-
5 dkg vaj
-
ízlés szerint só
-
ízlés szerint fekete bors
-
ízlés szerint cayenne őrölt bors
-
2 szál sárgarépa
-
2 evőkanál méz
-
2 evőkanál mustár
-
1-2 lapos evőkanál liszt
-
0,5 liter tej
Elkészítés:
Ezt a receptet nagyon sokféleképpen ellehet készíteni. Amit most megosztok a 16 éves fiam készítette el. Wokban készült. A kockára vágott csirkemellet és ahogy ő fogalmazta a julienre vágott sárgarépát kevés olajban és a vajban pirította, addig amíg a hús kifehérdett, majd ezt követően hozzáadta a fűszereket, picit pirította még és ezután jött a méz és a mustár. Jól összekeverte, majd a liszttel megszórta és ráöntötte a tejet, sűrűsödésig főzte. A tej helyett főzőtejszínnel is készíthető, nekünk most nem volt itthon, így a tejjel pótoltuk és tökéletes lett! Köretként rizst tálaltunk mellé. Jó étvágyat hozzá!
Mustáros csirkecombok serpenyőben
Hozzávalók:
-
4 db csirkecomb
-
2 ek mustár (púpozott)
-
só ízlés szerint
-
bors ízlés szerint
-
10 dkg mangalica szalonna (vagy bacon)
-
1 közepes db vöröshagyma
-
2 kk kakukkfű
-
1.5 dl fehérbor
-
2 dl tejföl
-
2 teáskanál mustár
Elkészítés:
Először bepácoljuk a csirkecombokat: mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk és megkenjük két evőkanál mustárral, majd félretesszük őket. (Nyilván minél többet áll, annál jobb, de nem muszáj előre elkészíteni, így is finom lesz.) A szalonnát felkockázzuk, és serpenyőben (aminek van teteje is) zsírjára pirítjuk, majd szűrőlapáttal kivesszük, és félretesszük. Nagyjából két evőkanál zsírnak kell a serpenyőben maradnia. Ha több lenne, akkor kiveszünk belőle, ha kevesebb, akkor teszünk még hozzá, és az apróra vágott hagymát 6-7 perc alatt megpirítjuk benne. Hozzáadjuk a kakukkfüvet, és további 1-2 percig pirítjuk, majd szűrőlapáttal úgyszintén kivesszük, és a szalonnához tesszük. Két darab csirkecombot ugyanebbe a serpenyőbe beleteszünk, és nagy lángon mindkét oldalukat barnára pirítjuk, és kivesszük. Ugyanígy teszünk a maradék két combbal, majd szintén félretesszük. A serpenyő alatt közepesre állítjuk a lángot, és óvatosan beleöntjük a bort. Vigyázzunk, mert először fröcskölni fog, de a lényeg, hogy utána folyamatosan kavargassuk, hogy minden pörzsanyagot feloldjuk a serpenyőben, mert ettől lesz jó íze! Ha az alkohol elpárolgott, akkor jöhet bele vissza a hagyma és a bacon, majd a csirkecombok, és rátesszük a serpenyő fedelét, majd alacsony lángon 15-20 percig főzzük, amíg teljesen meg nem puhul a hús. Ha a hús kész, akkor kivesszük, és egy tányérra rakjuk. A tejfölt összekeverjük két kiskanál mustárral, és a szafthoz adjuk. Ha nagyon sűrű lenne, akkor tegyünk hozzá kevés vizet is. 1-2 percig forraljuk, majd visszatesszük a combokat, megszórjuk friss kakukkfűvel a tetejét, és tálalhatjuk is. Én burgonyapürét készítettem hozzá.
Paprikás csirke 15 perc alatt
Hozzávalók:
-
60 dkg csirkemell filé vagy comb
-
3 db Knorr Pörköltízesítő kocka
-
3 evőkanál olaj
-
1 pohár tejföl kicsi
-
40 dkg száraztészta pl. szarvacska
Elkészítés:
Melegítsük fel a tészta főzővizet, majd főzzük ki a tasakon olvasható utasítások szerint. Eközben a kockákat 1 evőkanál olajban dolgozzuk el krémes pasztává egy evőkanál segítségével. Lazítsuk a pasztát 2 evőkanál olaj hozzáadásával, majd kenjük be a csirkemell szeleteket a fűszeres olajjal.Süssük ki egy forró serpenyőben, további olaj hozzáadása nélkül, 1-1 percig mindkét oldalát. Keverjük ki a tejfölt 2-3 evőkanál meleg vízzel a fűszeres olaj elkészítéséhez használt edényben. Öntsük az elősütött csirkemell szeletekhez, és időnként megkeverve pároljuk lassú tűzön 5-7 percig. Tálaljuk a közben megfőtt szarvacskával.
Rántott csirkemell töltve
Hozzávalók:
-
4 db csirkemell filé
-
4 szelet trappista sajt
-
4 szelet bacon
-
2 db hegyes erős paprika
-
só
A panírozáshoz:
-
finomliszt
-
tojás
-
zsemlemorzsa
A sütéshez:
Elkészítés:
A csirkemelleket szétnyitjuk, kiklopfoljuk, sózzuk. A paprikát karikákra vágjuk. Mindegyik csirkemellre teszünk 1-1 szelt bacont, trappista sajtot és 4-5 karikacsípős paprikát. A csirkemelleket összehajtjuk, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő olajban kisütjük. Köretnek zöldséges rizst készítettem mellé. Jó étvágyat kívánok hozzá!
Rizses hús
Hozzávalók:
-
1 közepes csirke mellfilé
-
1 közepes fej vöröshagyma
-
5 ek olaj
-
1 tk őrölt pirospaprika
-
1 kk só
-
0,5 kk őrölt bors
-
50 dkg rizs
Elkészítés:
A csirkemellet alaposan átmossuk, apróra kockázzuk, kicsit hagyjuk lecsöpögni. A vöröshagymát megtisztítjuk és kockára vágjuk, az olajon üvegesre pároljuk. Rádobjuk a csirkemellet és fehéredésig pirítjuk. Rászórjuk a paprikát, a sót, a borsot. Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje és fedő alatt puhára főzzük. A rizset sós vízben puhára főzzük, majd hideg vízzel átmossuk, hagyjuk lecsöpögni. A megpuhult hús a lecsöpögött rizzsel összekeverjük, majd kicsit rámelegítünk. Savanyú uborkával kínáljuk.
Roston sült csirkés vitaminsaláta
Hozzávalók:
-
2 kisebb csirkemell filé
-
1 nagy csipet só
-
1 tk grill fűszerkeverék
-
1,5 dl tej
-
0,5 dl olaj
Salátához:
-
6-7 nagy jégsaláta levél
-
1 kígyóuborka harmada
-
2 db retek
-
1 kisebb piros kaliforniai paprika fele
-
1 kisebb sárga paprika fele
-
1 kisebb szál sárgarépa
-
1 szál újhagyma
-
1 kisebb fej lila hagyma
Öntethez:
-
2 dl tejföl
-
1 nagy csipet só
-
1 csipet bors
-
2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A melleket alaposan megtisztítjuk, és hosszában kettévágjuk. Meghintjük a sóval és grill fűszerkeverékkel. Egy edénykébe rakjuk és felöntjük annyi tejjel, hogy épp ellepje. Pár órára hűtőbe rakjuk, de még jobb, ha előző este bepácoljuk. Az öntethez a tejfölbe zúzzuk a megtisztított fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. A melleket kiemeljük a tejből és leitatjuk róluk a tejet. Egy magasabb falú serpenyőt felforrósítunk kevéske olajjal. A mellek mindkét oldalát kb. 10 perc alatt közepes lángon pirosra sütjük. Amíg sülnek a husik, minden zöldséget alaposan megtisztítunk. A sárgarépát finomra reszeljük, a retket és az uborkát fél karikára, a piros paprikát apróbb kockára, az újhagymát, a sárga paprikát és a lila hagymát karikára vágjuk. A jégsalátát egy tányérra tépkedjük, és tetszés szerint ráhalmozzuk a zöldségeket. A forró csirkével és a fokhagymás öntettel kínáljuk.
Sonkás-újhagymás csirkeszelet
Hozzávalók:
-
6 nagyobb szelet csirkemell
-
1 csapott kk só
-
1 tk grill fűszerkeverék
-
3-4 ek olaj a sütéshez
-
2 szál újhagyma a zöld szárával együtt
-
10 dkg pulykasonka (vagy csirkemellsonka, vagy bármilyen felvágott)
-
10 dkg reszelt sajt
-
2 ek reszelt parmezán sajt (vagy trapista)
-
3,5 dl tejföl
-
1 tojás
-
1 csipet só
-
1 csipet bors
Elkészítés:
A csirkemell szeleteket alaposan megtisztítjuk, kicsit lecsöpögtetjük, vékonyra klopfoljuk. Meghintjük sóval és grill fűszerkeverékkel. Egy serpenyőben 3-4 evőkanál olajat hevítünk, amin a husik mindkét oldalát pár perc alatt elősütjük. A szeleteket egy közepes tepsibe fektetjük. A megtisztított újhagymát karikára vágjuk. A felvágottat apróra kockázzuk. Egy tálban a tejfölt elkeverjük a tojással, a sóval, borssal, majd hozzáadjuk az újhagymát, a sonkát, a parmezánt és a reszelt sajt felét. Jól összeforgatjuk és az elősütött husikra halmozzuk. A maradék reszelt sajttal megszórjuk. Előmelegített sütőbe toljuk, ahol 35 perc alatt 180 fokon hőlégkeveréssel megsütjük. Melegen, krumplipürével, párolt rizzsel esetleg friss salátával kínáljuk.
Sült csirkemell 15 perc alatt
Hozzávalók:
-
60 dkg csirkemell filé 4 db közepes
-
2 db Knorr Tyúkhúsleves-kocka
-
3 evőkanál olaj
-
gyors rizs 3 személyre
-
1 db sárgarépa közepes
Elkészítés:
Főzzük ki a rizst annak tasakján olvasható utasítások szerint. Eközben a kockákat 1 evőkanál olajban dolgozzuk el krémes pasztává egy evőkanál segítségével. Lazítsuk el a pasztát 2 evőkanál olaj hozzáadásával , majd kenjük be a csirkemell szeleteket a fűszeres olajjal.Süssük ki serpenyőben, további olaj hozzáadása nélkül, mindkét oldalát kb. 3-3 percig, de közben időnként megfordítva. Pihentessük a kisült hússzeleteket 2-3 percig. Eközben hámozzuk meg a répát, reszeljük le a reszelő nagylyukú oldalán és a visszamaradt ízletes zsiradékon röviden futtassuk át. Keverjük össze a kifőtt rizzsel. 15 perc alatt tálalhatjuk is ezt az ízletes sült csirkemellet.
Szilvás rozés csirkemell
Hozzávalók:
-
1 nagyobb csirkemell
-
só, bors
-
2-3 ek. vaj a sütéshez
-
3 gerezd fokhagyma
-
1 dl tejföl
-
30 dkg szilva
-
1 ek. citromlé
-
3 ek. cukor
-
1/2 tk. őrölt szegfűszeg
-
1/2 tk. őrölt fahéj
-
1 dl száraz vagy félszáraz rozé
-
1/2 ek. keményítő
-
30 dkg kisebb szemű burgonya
-
friss kakukkfű
Elkészítés:
A csirkemellet felszeletelem, sóval és borssal fűszerezem. A tejfölbe egy gerezd fokhagymát reszelek és bekenem vele a csirkemelleket, majd legalább fél órára hűtőbe teszem az egészet. A burgonyákat megmosom, és egy fazékba teszem, felöntöm vízzel, megsózom, majd a forrástól számítva 30 percig főzöm. A megfőtt krumplikat megpucolom és félbe vágom. Egy nagyobb tepsit kivajazok, az egyik felébe sorakoztatom a megpucolt krumplikat, egy kis vajat vágok rájuk, majd sóval, borssal és kakukkfűvel fűszerezem. A pácolt csirkemelleket a krumplik mellé helyezem, 200 fokosra előmelegített (gázsütő 4-es fokozat) sütőben 10 percig sütöm, majd letekerem a hőfokot 180 fokosra (gázsütő 2-es fokozat) és még további 20-25 percen keresztül pirítom. Amíg a csirkemell és a krumpli a sütőben sül, elkészítem a rozés szilvaöntetet. Ehhez először a szilvát megmosom és kimagozom, egy serpenyőbe teszem, hozzákeverek 2 ek. vizet, a citromlevet, a cukrot, a szegfűszeget, a fahéjat és a bort, majd 5 percen keresztül, közepes lángon forralom. Közben belenyomom a fokhagymát is, és egy kis borssal ízesítem. A keményítőt kikeverem fél dl vízzel, a szilvás szószhoz keverem és összeforralom.
Tejszínes fokhagymás szelet
Hozzávalók:
-
6 szelet csirkemell vagy pulykamell
-
2,5 dl főzőtejszín
-
kb 3-4 gerezd zúzott fokhagyma
-
só,bors
-
2-3 ek liszt
-
1 tk pirospaprika
Körethez:
-
6 nagyobb burgonya
-
3 ek olvasztott vaj
-
rozmaring
-
zúzott fokhagyma
Elkészítés:
A csirkemellet sózom, borsozom és pirospaprikás lisztbe forgatom. Egy lábasban vajon hirtelen elősütöm a húsokat, legyen egy kis színe. Visszateszem a lábasba mindet, öntök alá kb 1 dl vizet és a fokhagymával elkevert tejszínt. Készre párolom. A körethez: A burgonyát megpucolom, feldarabolom, sós vízben éppen csak puhára főzöm. Lecsöpögtetem. Egy hőálló tálba rakom őket és olvasztott vajjal meglocsolom a tetejüket, megszórom rozmaringgal. Forró sütőben megsütöm pirosra. Ahogy kivettem a sütőből zúzott fokhagymával átforgatom. Azonnal tálalom.
Tejszínes-mustáros csirkemell szelet
Hozzávalók:
-
300 g csirkemell szeletek
-
egy közepes fej hagyma
-
4-5 gerezd fokhagyma
-
1-2 dl tejszín
-
1-2 ek mustár
-
só
-
bors
-
olaj
Elkészítés:
Olajon megdinsztelem a hagymát és a fokhagymát (mikor félig kész a hagyma) rápakolom a hús szeleteket. Mikor megsült a husi és a hagyma felöntöm a mustárral elkevert tejszínnel. Sózom, borsozom és ebben a tejszínes szószban megfőzöm :)
Toszkán csirkeragu
Hozzávalók:
-
30 dkg csirkemellfilé
-
15 dkg csiperkegomba szeletelve
-
6 db koktélparadicsom
-
1 dl tejszín
-
só
-
1 db vöröshagyma
-
1 kk oregano
-
1 kevés őrölt bors
-
1 tk zúzott fokhagyma
-
paradicsompüré
-
4 ek. olaj
-
1 ek étkezési keményítő
-
1 kk citromlé
-
1 tk fűszerpaprika
Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk és olajon megpirítjuk, a feldarabolt mellfilével. A paradicsomokat félbe vágjuk, majd félre tesszük. Hozzáadjuk a fokhagymát, majd paprikával fűszerezzük. Sózzuk, borsozzuk, majd a gombát is hozzáadjuk. 5 percig kevergetve pároljuk, majd belekeverjük a paradicsompürét és a citromlevet, majd oregánóval ízesítjük.(Én frisset használtam hozzá),de a szárított is megteszi. 10 percig főzzük, majd 250 ml vizet a tejszínnel és a keményítővel összekeverünk és a raguba vegyítjük. Melegítsük tovább, majd és 3 percig forraljuk még.Végül adjuk hozzá a félbevágott koktélparadicsomokat. Ha szükséges sózzunk még utána.
Zöldséges csirkeragu
Hozzávalók:
-
60 dkg csirkemell filé
-
1 db cukkini
-
1 db kaliforniai paprika
-
1 szál sárgarépa
-
1 db hegyes erős paprika
-
3 db paradicsom
-
2 szál újhagyma
-
2 db sonka
-
hagyma
-
1 mk szárnyas fűszerkeverék
-
1 mk őrölt bors
-
1 mk só
-
1 csipet cayenne-i bors
-
5 cl olíva olaj
Elkészítés:
A zöldségeket megtisztítjuk,megmossuk és a csirkemellel együtt vékony csíkokra vágjuk. A csíkokra vágott csirkemellet sózzuk,borsozzuk,megszórjuk cayenne-i borssal és szárnyas fűszerrel. Ráöntjük az olíva olajat,átforgatjuk és a hűtőbe tesszük egy órára. A csirkemellet serpenyőben vagy wokban nagy lángon átpirítjuk, majd kiszedjük és félre tesszük. A serpenyőben megpirítjuk a zöldségeket is. Visszatesszük a csirkét,összekeverjük a zöldségekkel,ízesítjük ha szükséges. Köretnek rizst adhatunk mellé. Jó étvágyat kívánok hozzá!
|